AZ ELMÚLÁS

Nekem felfoghatatlan,
hogy egyik nap még itt van,
Még beszél, jár, símogat,
másnap pedig az űr csak, ami maradt.

Nekem felfoghatatlan,
hogy született, itt volt, s távozott,
csak az emléke él,
mit maga után hagyott.

De emléke él és élni fog,
míg az én szívem e földön még dobog.
Őrzöm a képét, a mosolyát,
a hangját, s minden gesztusát.

Őrzöm a mozdulatait,
mely bennem él mind a mai napig,
őrzöm a felém közvetített gondolatait,
a nekem elsutogott szavait.

Mert nem halt meg ő, még mindig él - nekem -
csak messze távozott,
hol meg nem érinthetem.