Ősz van megint

 Csendesen lépkedem a sápadt ősz nyomát,
csendesen mert eszembe jut sok régi jó barát.
Azok kik már nem láthatják, hogyan peregnek
az elgyengülő faágakról az aszott levelek.

 Minden évnek őszidején elmegy valaki,
akinek már nem nyit tavaszt a télnek havai,
sem vadvirágos tarka mezőt, hol minden kismadár,
színes szárnyat lebegtető pillangókkal száll.

 Mikor a deres fákról lehull egy megsárgult levél,
tudom, hogy valahol egy élet véget ér,
hisz a falevél is oly mulandó, mint mi emberek,
kik csak mesékből ismerik az örök életet.

Kun Magdolna