ŐSZI LEVÉL

Sűrű köd borul a szürke útszéli fákra, s a sápadt utcalámpák halvány fényében

megcsillanó aszfaltra lucskosan tapad egy-egy sárga levél. Ilyenkor a szívünkre is

úgy ráfekszik a köd, ilyenkor névtelen bánatok bolyongják be velünk a könnybe

fulladt várost, s lelkünk sötét sikátorain lapulva leskelődnek csavargó emlékei a

nyárnak...

Sötét árnyak lopódzanak utánunk: ezersok gondolat, s úgy járunk mégis,

gondttalan... Céltalan...

Valami kéne, valami, aminek neve sincs... mit tudom én...

Talán jó volna most ismerős fák alatt járni... Talán... elhallgatni egy ismerős

kacagást...

Ilyenkor nincsen kacagás. Ősz van... Wass Albert