2012. november 1., csütörtök

Szomorú ez a nap, az Ő napjuk. Ilyenkor mindenki Rájuk gondol, azokra, akik nem lehetnek már közöttünk. Értük égnek a gyertyák, borítják virágok a sírokat. Megállunk egy pillanatra a rohanásban, felidézzük kedves arcukat, régi történeteket. Nincs olyan ember, akinek ne lenne szerette a másik oldalon. Felfoghatatlan, és feldolgozhatatlan, ahogy kiléptek az életünkből. Sajnos az idő múlásával egyre több a hiányjel. Amíg emlékezünk Rájuk, ők tovább élnek, a szivünkben és a lelkünkben. Nyugodjanak békében.


Akik már nincsenek - Halottak napja Az ősz minden levélkönnyét elhullatta, kopáran állnak már a büszke fák, sírok közt ködöt görget a hajnal, de egyre több hanton fehérlik virág. Október vége búsongó, könnyes évad, ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat, idézve mindent, mi már a múlt - szerelmet mi csúful sírba hullt, szülőt, ki megtett mindent értünk, gyermeket, kiért megszakadt szívünk, nagynénit, testvért, és barátot - mindenkiért egy-egy szál virágot most képzeletben én elültetek (jó lenne itt a földön együtt lenni - újra Veletek) Ősz dereka fájdalommal teljes, elsiratunk mindenkit, ki kedves s már az égi mezőket tapossa - az emlékezet mégis visszahozza: egy pillanatra itt érezzük újra - míg gyertyáinkat a jeges szél fújja... Havas Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése