József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

MINDEN ADVENT

Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
gyõzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!

KARÁCSONY

Lehalkul a város zaja

karácsony estére.

Melengeti a lelkünket

a kis gyertyák fénye.

Megszületett a szeretet

lelkünkben e napon.

Hogy a fáradt embereknek

hitet, reményt adjon.

A kis fenyőfa álma...

Egy kis fenyőág arra ébredt dacolva a széllel,
hogy álmot látott, mi valósnak tűnt az éjjel
Díszes-míves gyönyörű ruhában tündökölt.
Dicsérték az emberek, szerették, csodálták őt.

És kint az erdőn egyszerű magányban,
Nézte a többi fát és gondolta magában:
-De csodaszépek a többiek, de leszek majd én is!
Megnövesztem ágaim akár teljen el egy év is.

El is múlt az egy év s mint csodaszép fenyő,
várta hogy elvigyék bárhova kerülhet ő.
De gúzsba kötve goromba kezek dobták egy platóra.
Ijedten nézett körül, s várt a megváltóra.

Rettegve kérdezte; - Irány a papírgyár?
De egy nagy fenyő válaszolt; - Csak az álom vár.
Megdobbant a szíve, s büszkén kiállva,
várta a gazdáját, csak várta de mindhiába.

A sarokban feküdt és a nagy fenyőket körülötte,
a sok izgatott ember sorra mind megvette.
S a kis fenyő büszkeségét alábbhagyva,
egyre csak gyengülő hangon kérlelve suttogta;

- Engem válasszatok, engem vigyél haza!
És egyszer csak valaki meghallotta.
Egy halk szavú édesanya járt ott éppen.
Gyermekének kereste a legszebb fát a térén.

Meghallotta a fa suttogását, s kíváncsivá tette.
Mely szavak a szívében szóltak és megértette.
A kis fenyőt a többi alól kiszabadította,
levágta béklyóit és az ágait lehajtotta.

Ott állt a fenyő mint az erdőben régen,
Mutatva pompás alakját illegett szépen.
Igen megveszem. Ha lehetne ezt kérem!
Biztosan örül majd gyermekem, hazaviszem.

És az új otthonában a félszeg kis fenyő,
a legjobb helyet kapta, hol jól látható ő.
Színes üveggömbök, gyertyák és szaloncukor,
csillagszóró, pici hóember és sok kis manó.

Mind-mind csodaszép és szikrázva világít,
s a szép ruhával a kis fenyő sok szívet elcsábít.
S éjféltájt nagy fényesség borult a házra.
A kis Jézus, s az angyalok a szobában járva;

Nézi a kis fenyő mit tesznek le alá. Játékot?
Szép ruhát, nagy macit, dobozokat, sok ajándékot.
Érzi a meleget, mely egy szívből áradt.
Az édesanya szorgoskodott körülötte, bár fáradt.

Szíve melegével simogatta ágait,
És most érezte igazán, megélhette álmait...
Nem elég a pompa, nem elég a szép ruha,
ha nincs egy szerető kéz, mi utánad nyúlna.

Legyél csak koldus, vagy egy magányos fenyő,
Ha szívből szeretnek érezni fogod, ha eljő...
Az a pillanat, mit mindenki várhat,
s csinálhat fenyőből karácsonyfákat.

A szeretet és béke ha szívünkben lakozik,
az teszi széppé az élet pillanatait.
És most már a karácsonyfa belül is ragyog.
Mert érzem én is, ez a fa Én vagyok.

Hazahoztál, szerettél, simogattad ágaim,
Boldog Karácsonyt! Teljesítem álmaid.

Kiss László