2010. november 1., hétfő


Ki lesz a következő 

Amikor szeretteinket kísérjük a legutolsó útra, 
szívünkre nehezedik a bánat nehéz súlya, 
mert tudjuk, arról az útról már nincsen visszatérés, 
ahol csillagokba fut minden egyes lépés. 

Ilyenkor szomorúan mind-mind arra gondolunk, 
ki lesz a következő, kit majd fájva siratunk, 
s ki lesz az, ki szótlan csenddel búcsút int nekünk, 
itt hagyva hiányát, mitől folyvást szenvedünk. 

 Tudjuk, hogy egyszer majd mi is elmegyünk, 
és minket is siratnak, kiket nagyon szeretünk, 
mert a sorskönyvében meg van mindenkinek írva, 
hogy mikor foglal helyet az égi csillag sorba. 

 Kun Magdolna


Annyira kínoz, annyira fáj,
Hogy nem láthatlak már.
Nem foghatom meg kezed,
Nem  símogathatom meg fejed,
Nem ölelhetlek már.
Annyira kínoz, annyira fáj!
Nem hallom hangodat,
Nem hallom léptedet,
Akárhogy fülelek.
Nézem fényképedet,
Drága mosolyodat,
Könny áztatja arcomat,
S így sem látlak már,
Mert szememet elfedi a homály,
S hangokat sem hallok
Mert hangos zokogásom
Megtöri a csendet.
Már csak egyre vágyom:
Hogy átöleljelek, és elmondjam
Neked mennyire, mennyire SZERETLEK!



HALOTTAK NAPJÁRA

Sok szép örökzöldből koszorút kötöttem,
aljára körbe mind fenyőágat tettem.
Tobozok díszítik, meg fehér virágok,
velük üdvözlöm én a másik világot.

Elküldöm hozzátok minden bánatomat,
hogy ti is lássátok szomorúságomat.
Az élet megy tovább, de nem úgy, mint régen,
a csillag sem úgy ragyog nyáron, mint télen.
Szívemben megmarad az örök szeretet,
ami elfeledni nem enged titeket.

Juhászné Bérces Anikó


Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt mi sem örök,
S melletted leszek újra én.

Várnai Zseni


Nézz az égre, ott vagyok veled,
apró kis csillag tünde fény.
Mikor alszol megcsókolom fáradt,
gyönyörű arcodat mely nevetett felém.
Most én lehelek álom puszit reád,
álmodom álmodat, fogom kezed,
letörlöm édes könnyedet,
Ne feledd
átutazók vagyunk csupán e világon,
lelkünk testet ölt, gyűlöl és szeret,
de mindez csak átenet: lelkünk örökké él,
s tudom fogok még találkozni veled,
Álmodj gyönyörű lélek  édes álmokat,
hogy éjjel ne lássam szomorú arcodat,
kacagd az eget a csillagot,
S tudd, mindez te érted ragyog.

Nagy Adrienn





Emlékezve
Temetőben, csendben
szeretteinkre emlékezünk.
Eljöttünk hozzájuk, hogy
kicsit velük legyünk.

Gyertyát gyújtva
sírjaik előtt állunk,
imára kulcsoljuk
össze a kezünk.

Virágot, koszorút
helyezünk el.
Távol vannak ők,
mégis oly közel.
Szabó Zoltán
(2010. október 31.)



Juhászné Béres Anikó
HALOTTAK NAPJÁRA

Sok szép örökzöldből koszorút kötöttem,
aljára mind fenyőágat tettem.
Tobozok díszítik, meg fehér virágok,
velük üdvözlöm én a másik világot.

Elküldöm hozzátok minden bánatomat,
hogy ti is lássátok szomorúságomat.
Az életmegy tovább, de nem úgy, mint régen,
a csillag sem úgy ragyog nyáron, mint télen.
Szívemben megmarad az örök szeretet
ami elfeledni nem enged titeket.




Emlékezzünk kegyelettel
Ezernyi apró fény, sok pici mécses lángja
félénken pislákol, a szél, ha útját állja...

Itt van ma köztünk mind, aki elment,
akkor is, ha még nem nyert kegyelmet,
akkor is ha csillag lett az égen,
vagy utolsó erejével vajúdta, hogy: MÉG NEM!

A holtak útját járjuk szüntelen.
Felemel minket a gyász:
- A megérett kalász learatva,
de ami még nem szökkent szárba...
Ó mondd, minek?
Nevek és arcok vonulnak sorba.
Ifjak, öregek, mind ki megpihent.
Arcukat látni vélem a kis mécsesek
lángjai felett.
Visszatérnek, hogy figyelmeztessenek:
- Az élet mulandó, nehéz a feszület.
Mert ahol ők most lakoznak, csönd van és magány.
Csak maradjunk itt a földön, amíg lehet!

Síri a csönd és méltóságteljes,
s mi, akik vesszük az üzenetet, fejet hajtunk előttetek!

Emlékük legyen áldott, nyugalmuk csendes,
Gyászunkban legyen az Úr hozzánk kegyelmes!
Török Stenczer Enikő
(2010.)


Köszönöm, hogy lelked a lelkembe írtad,
Nincs felettünk hatalma a sírnak.
Örök az arcod, nem száll el a szavad,
Minden mosolyod a lelkemben marad.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése