2010. október 31., vasárnap


Emlékezzünk
Mindazokért, akik valaha velünk voltak,
Mécseseket, gyertyákat gyújtunk ma.
Emlékezünk a régi, szép időkre,
Az együtt töltött boldog esztendőkre.
Eszünkbe jut, mi szép volt rég,
Felszínre tör a sok emlék.
Emlékek szárnyán a múltba röppenünk,
Ahogy a gyertyát gyújtja remegő kezünk.
Könny csordul ki szemünkből,
A bánat most a felszínre tör.
Elgondolkodunk a sors akaratán:
Vajon másképp is lehetett volna tán?
Mi lett volna, ha nem ő megy el előbb?
Mennyivel lett volna elviselhetőbb?
Most értünk sírna valaki,
Az ő bánatát lehetne hallani.
De ezeken ne is töprengjünk,
Inkább csendben emlékezzünk.
Albert Veronika


Emlékezzünk
Békés, meghitt síri csendben,
Némává lett szeretettel
Gyújtunk gyertyát minden évben,
Nem feledett érzésekkel.

Megható a sok gyertyafény,
S szívünkben ott él a remény,
Hogy mind békében nyugszanak
Itt e megszentelt föld alatt.

Kedves drága szeretteink,
Kikre mindig emlékezünk,
Könnyes szemmel mondunk imát,
S tesszük szívünkre a kezünk,

Mert tudjuk ott élnek tovább
Minden egyes dobbanásban,
S látjuk szemük csillogását
Mindegyik kis gyertyalángban.

Emlékezzünk békés csenddel,
El nem múló szeretettel,
Gyújtsunk gyertyát a lélekért,
A holtakért s az élőkért.

De ha elmúlik ez a nap,
Ne múljon az emlékezés,
Maradjon meg a szívünkben
Minden nap a reménykedés,

Hogy szép szeretetben éljünk,
S ha egyszer majd véges létünk
Alkonyához elérkezünk,
Békességben pihenhessünk.

Gyújtsanak értünk is gyertyát,
S teljesülnek reményeink:
Ne feledjenek el soha
minket sem a szeretteink!
Purzsás Attila
(2010. október 16.)


Csillagúton, fények között járva,
Nem gondolva rossz földi viszályra.
Akarom, hogy legyél örök lélek
Az égiektől csupán ennyit kérek!


A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni.
Az emléke  elhalványulhat a szeretett személynek,
de a hiánya mindig megmarad.

Ara Rauch


Mint tomboló vihar lesújtott a halál, 
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál. 
Üres lett az otthon, hiányzik valaki, 
Szerető, gondos szívedet nem pótolja senki. 
Fáradt testednek, drága poraidnak, 
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat!


Mi lehet gyógyír fájó sebeimre,
bánattal megtűzdelt szenvedéseimre,
mit tegyek ha beborít engem a gyász,
ez a sötéten komor végzetes nász?

Imára kulcsolt remegő kezekkel,
könnyel áztatott szomorú szemekkel,
Istent kérem hallja meg jajszavam,
hallja meg lelkem mekkora gyászba van.

Nyílnak a virágok pompázó kertekben,
bánatvirág nyílik régóta a szívemben,
fekete rózsák gyökeret eresztettek,
ezek tüskéi folyton megsebeznek.

Emlékek suhannak a szellő hátán,
hangok és arcok itt hagytak árván,
szerető ölelések melyek elmaradtak,
lettek lakói rideg kriptafalaknak.

Temetőkben kóborló szomorú lélek,
mióta elmentél árván így élek,
nem találom helyem ezen a földön,
emléked virágát könnyemmel öntözöm.


Halottak napján

Leszállt az est a csendre,
Emberek jönnek, s mennek,
S az Élők a Holtakkal,
ma újra "zajt" csapnak.
A szív kinyitja ajtaját,
mit a múlt magára zárt,
s fellobbantva a szeretet-fáklyát,
meggyújtja az emlékezés lángját.
A sok-sok apró lángocska,
mint mosolygós Napocska,
fénnyel tölti meg a sötétséget,
Hol a kóborló lélek is,
ha csak egy percre is,
de találhat végre menedéket.

Nyiraty Gábor


Ülj le egy percre,
S gyújts egy gyertyát,
Gondolj  most arra, ki
fentről vigyáz rád.
A halállal a létnek
nem szakad vége!
Emlékezz Rá, s veled
marad örökre!


Álmok, emlékek, szép szavak,
Ez minden, ami a múltból megmaradt.
Fájdalom és űr, a szív nem felejt,
Csak tűr, és remél,
Hátha a múlt csodája egyszer visszatér!


ÉLET  AZ ÉLET UTÁN - moody pdf.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése