Mindazokért, akik valaha velünk voltak,
Mécseseket, gyertyákat gyújtunk ma.
Emlékezünk a régi, szép időkre,
Az együtt töltött boldog esztendőkre.
Eszünkbe jut, mi szép volt rég,
Felszínre tör a sok emlék.
Emlékek szárnyán a múltba röppenünk,
Ahogy a gyertyát gyújtja remegő kezünk.
Könny csordul ki szemünkből,
A bánat most a felszínre tör.
Elgondolkodunk a sors akaratán:
Vajon másképp is lehetett volna tán?
Mi lett volna, ha nem ő megy el előbb?
Mennyivel lett volna elviselhetőbb?
Most értünk sírna valaki,
Az ő bánatát lehetne hallani.
De ezeken ne is töprengjünk,
Inkább csendben emlékezzünk.
| ||
Albert Veronika |
Emlékezzünk
Békés, meghitt síri csendben,Némává lett szeretettel Gyújtunk gyertyát minden évben, Nem feledett érzésekkel. Megható a sok gyertyafény, S szívünkben ott él a remény, Hogy mind békében nyugszanak Itt e megszentelt föld alatt. Kedves drága szeretteink, Kikre mindig emlékezünk, Könnyes szemmel mondunk imát, S tesszük szívünkre a kezünk, Mert tudjuk ott élnek tovább Minden egyes dobbanásban, S látjuk szemük csillogását Mindegyik kis gyertyalángban. Emlékezzünk békés csenddel, El nem múló szeretettel, Gyújtsunk gyertyát a lélekért, A holtakért s az élőkért. De ha elmúlik ez a nap, Ne múljon az emlékezés, Maradjon meg a szívünkben Minden nap a reménykedés, Hogy szép szeretetben éljünk, S ha egyszer majd véges létünk Alkonyához elérkezünk, Békességben pihenhessünk. Gyújtsanak értünk is gyertyát, S teljesülnek reményeink: Ne feledjenek el soha minket sem a szeretteink! | ||
Purzsás Attila (2010. október 16.) |
Csillagúton, fények között járva,
Nem gondolva rossz földi viszályra.
Akarom, hogy legyél örök lélek
Az égiektől csupán ennyit kérek!
A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni.
Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek,
de a hiánya mindig megmarad.
Ara Rauch
Mint tomboló vihar lesújtott a halál,
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál.
Üres lett az otthon, hiányzik valaki,
Szerető, gondos szívedet nem pótolja senki.
Fáradt testednek, drága poraidnak,
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat!
Mi lehet gyógyír fájó sebeimre,
bánattal megtűzdelt szenvedéseimre,
mit tegyek ha beborít engem a gyász,
ez a sötéten komor végzetes nász?
bánattal megtűzdelt szenvedéseimre,
mit tegyek ha beborít engem a gyász,
ez a sötéten komor végzetes nász?
Imára kulcsolt remegő kezekkel,
könnyel áztatott szomorú szemekkel,
Istent kérem hallja meg jajszavam,
hallja meg lelkem mekkora gyászba van.
Nyílnak a virágok pompázó kertekben,
bánatvirág nyílik régóta a szívemben,
fekete rózsák gyökeret eresztettek,
ezek tüskéi folyton megsebeznek.
Emlékek suhannak a szellő hátán,
hangok és arcok itt hagytak árván,
szerető ölelések melyek elmaradtak,
lettek lakói rideg kriptafalaknak.
Temetőkben kóborló szomorú lélek,
mióta elmentél árván így élek,
nem találom helyem ezen a földön,
emléked virágát könnyemmel öntözöm.
Halottak napján
Leszállt az est a csendre,
Emberek jönnek, s mennek,
S az Élők a Holtakkal,
ma újra "zajt" csapnak.
A szív kinyitja ajtaját,
mit a múlt magára zárt,
s fellobbantva a szeretet-fáklyát,
meggyújtja az emlékezés lángját.
A sok-sok apró lángocska,
mint mosolygós Napocska,
fénnyel tölti meg a sötétséget,
Hol a kóborló lélek is,
ha csak egy percre is,
de találhat végre menedéket.
Nyiraty Gábor
Ülj le egy percre,
S gyújts egy gyertyát,
Gondolj most arra, ki
fentről vigyáz rád.
A halállal a létnek
nem szakad vége!
Emlékezz Rá, s veled
marad örökre!
Álmok, emlékek, szép szavak,
Ez minden, ami a múltból megmaradt.
Fájdalom és űr, a szív nem felejt,
Csak tűr, és remél,
Hátha a múlt csodája egyszer visszatér!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése